Hozzávalók a tésztához:
Hozzávalók a leveshez:
A finomlisztből és egy tojásból szép sima tésztát gyúrunk, majd letakarva hagyjuk pihenni. A töltelékhez egy fej vöröshagymát finomra vágunk, majd kevés zsiradékon üvegesre pirítjuk. Sózzuk és borsozzuk, majd hozzáadjuk a búzadarát, amit szintén pirítunk néhány percig. Ha elkészült, hagyjuk kihűlni, ezután hozzá keverünk egy tojást és a friss petrezselymet.
A gyúrt tésztát vékonyra kinyújtjuk és attól függően, hogy mekkora batyukat szeretnénk, 3-6 ujjnyi négyzeteket vágunk belőlük. Megtöltjük a töltelékkel és félbehajtva lezárjuk a batyukat. A leveshez a zöldségeket megtisztítjuk, majd kicsi egységes kockákra vágjuk.
Egy kanálnyi repceolajon üvegesre pirítjuk a hagymát, majd hozzáadjuk a többi zöldséget. Kissé átpirítjuk, majd felöntjük vízzel. Sóval és borssal ízesítjük, majd amikor zöldségek is megfőttek a levesben, a tésztát is hozzáadjuk és 2-3 perc alatt készre főzzük.